"még a háború alatt is azér vót mit enni. a városiak azok meg lejöttek mán a háború után, amikor a milpengők jöttek, ugye annak már nem vót semmi értéke, és akkor cseréltek. hát még örültünk is neki tényleg olyanokat is megvettünk ami nem is kellett mer ugye azután már meg tudtuk volna venni amikor jöttek a bótok. emlékszem egy pesti asszonytól anyuka vett nekem két damaszt törölközőt, teljesen új vót, oszt akkor adott érte szalonnát zsírt ennivalót. házaltak, mondták hogy mit szeretne érte, oszt ha vót adtunk, hát általába ilyeneket kértek hogy szalonnát húst zsírt lisztet, hát ezt tudtunk adni, ugye háború alatt is az élet nem áll meg falun dolgozott mindenki.
magunknak termeltünk, a fölösleget ugye eladtuk, dinnyét termeltünk, ha csak egy holdat ültettünk is vagy úgy is vót amikor apuka a vasúthoz ment hogy csak egy fél holdat. de abból is tudtunk eladni. akkor ugye cseresznye vót még ilyen nagy óriási fák ni, nyóc darab. arról is ha az eső tönkrementette mer nagy szemű cseresznye vót de puha, nem bírta az esőt, hát egy-két nyáron megrohadt, de azér általába tudtunk cseresznyét is eladni. jött a kereskedő helyünkbe kihozta a ládát, na egyszer még a háború alatt mi is felmentünk anyukával a kereskedővel, mer a legelső szállítmány a mienk vót, oszt nem tudta még az árát hogy nekünk mennyit adjon hogy ugye ő is jól járjon. úgyhogy akkor voltam a nagy piacon Pesten és emlékszem hogy akkor ami maradt azt anyuka mind rám költötte.
olyan ruhát vett belőle, az üzletbe csak öt darab vót, az akkor ötven pengő nagyon jó péz vót. a kirakatba ki vót téve, oszt aszongya anyuka no ezt veszem meg fiam. mondom anyukám ötvenkét pengő! aszongya az nem számihít! na mikor bemegyünk ugye, milyen vót akkor a világ, negyvenháromba-negyvenkettőbe, ugye udvariasan a kisasszony, és akkor mondja anyuka neki hogy azt a ruhát szeretném ami a kirakatban van. aszongya jaaj nénikém az nagyon drága. aszongya anyukám tudok én olvasni, hogy mennyi aszmongya az ára, kérjük szépen! és akkor aszmongya nekem a hölgy hogy menyasszony a kisasszony? mondom dehogy vagyok. úgyhogy megvette anyuka, abba vagyok ottan le is fényképezve a bérmaanyámmal.
és az az érdekes, hogy az enyém vót olyan szilvakék szürkével, akkor a kombinált vót a divat, itten a szürke így kijött és akkor azon vót a rátét. az nagy kézimunka vót azt kellett megfizetni meg az anyag is nagyon finom vót. és akkor mondják ott a jányok, hogy… már nem tudom minek hívták, dé betűvel kezdődött annak a lánynak a neve, Mezőkövesden lakott, de Kálba vótak a rokonai, oszt búcsúkor ő is azt vette fel. mer őneki is olyan vót, csak az drapp vót barnával, az enyém meg búzakék szürkével. hát érdekes, az áruházba öt darab vót belőle, és akkor pont Kálba kellett azzal a ruhával találkozni. hát nem érdekes? másnak pedig nem vót olyan Kálba csak nekem… hát rátétesek vótak, csinálták azt az ügyes varrónők is, csak hát mondjuk keveset, de egy se vót olyan szép mint az enyém…”
